Nugen Fm: a jövő zenéje - csak vájtfülűeknek!

A totális innováció jegyében megújult a Nugen Fm az elmúlt hónapokban. Megújult a honlap, megújult a logó, a tulajdonosi kör, a műsorszerkezet és kínálat, a szellemiség. A magyarországi bázisú rádió hitvallása immár talán egyedülálló módon az, hogy egymást erősítve a többi hazai online médiummal (rádiókkal, internetes oldalakkal) a minőségi elektronikus zene irányába terelje a hazai és nemzetközi publikumot. Ezért fordulhat elő, hogy ebben a rádióban több olyan műsor illetve műsorvezető is helyet kaphatott, ami vagy aki más magyarországi vagy nemzetközi platformon is jelen van.

A Nugen Fm új tulajdonosai arra tették fel az életüket, hogy egy olyan műsorstruktúrát és zenei kínálatot biztosítsanak a közönségnek, ahol kompromisszumoktól mentesen mélyedhet el a legnívósabb, legelőremutatóbb underground elektronikus zenei irányzatokban. A több hónapot igénylő innovációnál nem az volt a fő szempont, hogy minél „népszerűbb” előadók mixei vagy éppen zeneszámai csendüljenek fel, hanem az undeground szcéna úttörőinek, ízlésformálóinak a felvonultatására helyezik a hangsúlyt – vagyis szembe úszva az árral, felkarolják az esetleges újgenerációs vagy már régebben a szakmában ténykedő, de kevéssé elismert DJ-k, producerek, kiadók vagy egyéb projektek munkásságát.

Való igaz, hogy ez nem a könnyebbik út, s az is igaz, hogy hazai viszonylatban ennek a hozzáállásnak nem igazán van „üzleti értéke”. Ha valaki alaposabban szemügyre veszi a megújult honlapot (nugen.fm), akkor nagyon hamar feltűnik neki, hogy az elsődleges nyelv nem a magyar, hanem az angol. Ebből már azonnal adódik a konklúzió: a Nugen zenéje az egész világnak, mindenkinek szól. Az elmúlt néhány hét eredményei máris kezdik beigazolni, hogy van létjogosultsága ennek az idehaza – sőt nemzetközi szinteken is – viszonylag „csodabogárnak” számító attitűdnek.

Összesen 28 műsor fut jelenleg a Nugen Fm-en. Vannak közöttük olyanok, amelyek már a kezdet kezdete óta jelen vannak, s jó néhány új show is felkerült a rotációba. Többnyire heti rendszerességgel jelentkező adásokban mutatják be a DJ-k, csapatok, kiadók az általuk legjobbnak tartott zenéket 60 vagy 120 perces rádiós vagy élő mixben. A hazai élvonalból is többen „visszapártoltak” a rádióhoz, látva az új szellemiséget és hozzáállást, ami nemcsak a stábnak, de a közönségnek is nagy örömére szolgál. Ráadásul mindezt tehették úgy, hogy más online vagy éppen Fm rádiónál is tovább vezetik saját műsorukat. A Nugen Fm elve ugyanis, hogy a kevesebbnél a több a jobb, tehát minél több csatornán áramoltatják az igényes zenéjüket ezek a művészek, annál több emberhez érnek el. Remélhetőleg egyre többen értik majd meg és érzik át a Nugen Fm által közvetített értékrendet mind a gondolkodásmód, mind pedig a zenei látásmód terén!

Néhány példa arra, hogy kik tették le a voksukat a Nugen Fm mellett: John Acquaviva, Christian Paduraru, a Desolat Records, az All Inn, a Tilth Music, a Super8, a Necromancy, a Monkey Business. A felsorolás természetesen abszulút ad hoc jellegű és a teljesség igényétől mentes, hiszen, mint fentebb is kiderült: csaknem 30 műsor áll a hallgatók rendelkezésére heti szinten.

Aki szeretne többet tudni, hallani (olvasni) a rádióról, az alábbi linkeken ezt könnyedén megteheti:

www.nout.hu – ahol interjúk és egyéb érdekes hírek is találhatóak magyar nyelven a rádiós műsorvezetőkkel kapcsolatban
További linkek:

http://nugen.fm/
https://twitter.com/#!/nugen_fm
http://stream.w5.hu/tunein.php/nugen/playlist.pls
http://www.nugen.fm
https://www.facebook.com/nugen.fm


MMagdi_VAMP