Lynx Sharp (Dj Splash) 5 év után újra hazai vizeken!

Ismét magyar siker a nemzetközi zenei életben, Lynx Sharp - vagy ahogyan Magyarországon ismerjük őt, Dj Splash – igen sikeres időszakot tudhat maga mögött. Megtörtént, ami még eddig nem, 2011-ben a Kanári-szigeteken a Ministry of Sound klub rezidense először volt magyar. Az idei hazai turné, a ’The PUMP’ előfutáraként minden szombat éjjel ő pörgette a korongokat a szigetcsoport legnagyobbikának klubjában. Az egykori Roxy, Radio DeeJay és OneMusic DJ-műsorvezetője tehát a híres üdülőparadicsomban sem süttette sokat a hasát a napon, a KissFM pedig élőben közvetítette a partisorozatot.

Decembertől ismét Magyarországon tudhatjuk világot járt lemezlovasunkat, aki nem unatkozik télen sem: a néhány hete indult Lounge FM-en folytatja Dimofat Deejay-vel a nagy sikerű ’Pump Session Live’ műsorát minden szerdán 19 és 22 óra között, a szokásos hangvétellel, élő mixekkel, ismert lemezlovas vendégekkel, akiket a már megszokottan pikírt, jókedvű megszólalásokkal borítanak ki idegileg.

Alapvetően minden, ami a ’Pump’-ban terítékre kerül, a két dj-műsorvezető szemszögéből mutatja meg a minket körülvevő világot, így egy különleges kép tárul a hallgató elé, hiszen
a zenészek és művészek civil dolgokról alkotott meglátásaik nem mindennapiak a világ szemében, főleg ha ezt Rejtő Jenő stílusában fogalmazzák meg - spontán alapokon. A műsor önmagában véve humoros, mivel a műsorvezetők bekérdezik a ’cikit’ egymástól is. A zenei vonal kissé lágyabb a megszokottnál, idomulva a Lounge zenei vonalához, elsősorban vocal house és deep house szól a lemezjátszókról.

Ezzel párhuzamosan a ’Pump’ brand másik vonala, a ’Pump Progression’ másfél éves lett, 78 hete szólal meg minden vasárnap 60 percben és 126 bpm-en, soha nem ismételve számot, szubjektíven válogatva a világ tech-house megjelenéseiből, sőt az utóbbi hónapokban két un. ’speciel event’-tel gazdagodva, a ’Balearic Beat’-tel és a ’Hungarian Session’-nel. Utóbbihoz rendszeres promóciókat kap a magyar techproducerektől.

A Pump Session öt év után Magyarországon is kilép a virtuális térből és az éter frekvenciáiból. Hamarosan testközelből is érezhetővé válik az ország klubjaiban e sajátos és népszerű hangzás dübörgő, mégis dallamos világa. Már rajtvonalnál melegít a ’Pump Session Tour’ két kiváló támogató, a Toshiba és a Sunfleur jóvoltából!

Linkek:

http://www.facebook.com/lynxsharp

http://www.facebook.com/hundjsplash

http://www.facebook.com/pumpsessionlive

MM_VAMP